Következő verseny

Raid of the Champions 2019.11.08-10.

Ugratók és vízátfolyások

Trükkös, helyenként gyors, máshol technikás – ugratókkal, és az éjszakai esőzések miatt vízátfolyásokkal tarkítva. A HunGarian Baja szombati első, 140 kilométeres szelektív szakasza bőven tartogatott kihívásokat a versenyzők számára.

A katari Nasszer al-Attijah negyedikként rajtolt ugyan, de elsőként érkezett a célba, a CP1-nél utolérte az előtte indulókat, s attól kezdve ő nyitotta az utat. Ez azonban nem lassította le, legalábbis nem túlságosan, hiszen 1 perc 8 másodperccel így is gyorsabb volt a tavalyi győztes Mikko Hirvonennél.

„Jó kis szakasz volt, az elején egy kicsit hepehupás és vízátfolyásokkal teli – mondta a kétszeres Dakar-győztes al-Attijah. – A pálya második felében már mi mentünk elöl, a vége nagyon csúszós volt, úgyhogy nem kockáztattunk. Összességében szerintem jó munkát végeztünk.”

Nem volt elégedetlen a második helyen célba érő Mikko Hirvonen sem, mert bár elkövetett néhány apróbb hibát (túlcsúszott néhány kereszteződésben), nem veszített vele sok időt, mint ahogyan azzal sem, hogy három autót utolért és megelőzött. „A második szakaszon azért majd próbálom egy kicsit jobban nyomni a gázt, mert nem akarom, hogy Nasszer túlságosan meglógjon – mondta Hirvonen. – Az út egyébként néhol nagyon csúszott, máshol meg dobálós volt, s azt is nehezen lehetett kiszámítani, hogy egy-egy vízátfolyásra miként reagál az autó. Összességében azonban nincs okom a panaszra: jó volt!”

A harmadik helyen Jakub Przygonski ért célba – a lengyel is rettenetesen jó tempót diktált. „Trükkös szakasz volt, teli vízátfolyással – az egyikbe belementünk 160 km/órás sebességgel és kicsit átrendezte a karosszériát, de ezt leszámítva minden rendben volt. A szakasz második felében Nasszerrel és Prokoppal együtt mentünk, én közvetlenül Nasszer után, ami jó alkalom volt, hogy tanuljak, és egyébként is jó kis csatát vívtunk” – mondta Przygonski.

A legjobb magyar a 10. helyen célba érkező háromszoros magyar bajnok Fazekas Károly volt, ám neki utóbb technikai gondja támadt (tönkrement az autója első differenciálműve), így a második szakaszon nem tudott elrajtolni. Magyar vonatkozású hír még, hogy Fodor Imre felborult, így ő sajnos nem tudja folytatni a küzdelmet.

 

HUNGARIAN BAJA, VK-FUTAM

Az állás 2 szakasz után. Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Mathieu Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 1:46:43, 2. Hirvonen, Schultz (finn, német, Mini John Cooper) 1:14 perc hátrány, 3. Przygonski, Colsoul (lengyel, belga) 2:21 p h., …10. Fazekas, Somfai (magyar, BMW X6) 13:35 p h.

 

Támogatók