Következő verseny

Raid of the Champions 2019.11.08-10.

Gyulai Várfürdő Kupa -péntek -

2012. augusztus 3. – Az utolsó pillanatig kétséges volt Lónyai Pál és Garamvölgyi Zoltán részvétele a terep-rallye OB gyulai állomásán, de a csapat kitartó munkájának köszönhetően időre elkészült a Nissan, a Bioextra GarZone Racing párosa pedig sikerrel vette az első napi akadályt.

Egy nappal a Gyulai Várfürdő Kupa rajtja előtt derült ki, hogy menthetetlen a Spanyol világkupa futamot még sikerrel teljesítő Nissan Pickup motorja. A csapat azonban megragadta az utolsó szalmaszálat is és lehetetlent nem ismerve nekiállt, hogy visszarakja a tavalyi évben használt erőforrást a versenyautóba. Erőfeszítésüket siker koronázta, és Lónyai Pál valamint Garamvölgyi Zoltán is részt vehetett a Gyula főutcáján megrendezett rajtceremónián és az azt követő két szelektív szakaszon.

„Sajnos az autó nem egészen az, amivel versenyezni szeretnék.” – mondta kissé csalódottan Lónyai Pál. „A motorunk most gyengébb, mint amivel eddig mentünk, ami sajnos megmutatkozik az időeredményeken. Ezt próbáljuk azzal kompenzálni, hogy minél rövidebb féktávokat veszünk, de erről mindannyian tudjuk, mennyire veszélyes. Eddig azonban működött, mert kétszer kellett menni a mai pályán és másodszorra azért húsz másodpercet javítottunk, ami szerintem nem rossz. De azért nehéz megszokni, hogy nem abban a tempóban autózunk, mint amivel az idei évben mentünk. Kezdem úgy érezni, hogy el vagyunk átkozva Gyulán, itt mindig történik velünk valami bosszantó dolog, pedig nagyon szeretjük az itteni pályákat.

A Bioextra GarZone Racing versenyautója a magyar bajnokság hetedik helyéről vághat neki a szombati pályáknak, holnap pedig minden esélyük megvan az előrelépésre, hiszen az előttük haladó Josef Pelc mindössze öt másodperccel előzi meg őket.

A csapattal kapcsolatos legfrissebb információk a versenyről az alábbi címeken érhetők el:

http://www.facebook.com/BioextraSport
garzoneracing.com
http://www.terep-rallye.hu/

A GarZone Racing partnerei:  Bioextra ZRt., MetalCom ZRt., Negarent Kft., GarZone R.O.P., HunGarian Baja, garzoneracing.com

Támogatók