Következő verseny

Raid of the Champions 2019.11.08-10.

Fazekas Károly és Hodola Richárd uralja eddig a Riverside Baját

Minden volt a Riverside Baja első napján, ami a terep-rallye világához tartozik: izgalmas és

fordulatos szakaszok, remek teljesítmények és emberi drámák egyaránt. Az autósok között a

Fazekas Károly, Somfai Mátyás duó uralta a pénteki napot terepen, míg a motorosoknál Hodola

Richárd vezet igencsak megnyugtató előnnyel.

 

A Nyílt Magyar Terep-rallye Bajnokság második viadalának, a Riverside Bajának a szervezői nem

hiába fohászkodtak azért, hogy remek időjárás mellett rajtolhasson el a négy ország versenyzőiből

álló mezőny: szinte nyári melegben és napsütésben teljesítette a mezőnyt az aznapra előírt

szakaszokat. Az autósok között előbb a Riverside Baja címvédője, Fazekas Károly és Somfai

Mátyás uralta a versenyt, és a terep-rallye szakágnak megfelelő három szakaszból szinte

legyőzhetetlenek voltak, kettőt megnyertek, míg a második szakaszon másodikként értek célba.

 

Fazekasék 2:46 perccel előzik meg a cseh Zdenek Porizek, Pavel Vaculik kettőst, míg a harmadik

helyről 4:21 perces hátrányban Lónyai Pál és Horn Albert várja a folytatást.

 

Fazekas Károly (BMW X6): „Címvédőként vágtunk neki a versenynek, ennek megfelelően

szeretnénk teljesíteni. Ugyan az első szakaszon volt egy kis gikszer, ám a harmadik nagyon jól

sikerült. Bízom a hasonló folytatásban, mert mindenképpen szeretném másodszor is megnyerni a

Riverside Baját.”

 

Lónyai Pál (Porsche Macan): „Nem volt egyszerű, de végül is megoldottuk, és elégedett vagyok a

harmadik hellyel. Szombaton végig támadni fogunk, mert mindenképpen szeretnénk előrébb

végezni.”

 

A motorosok mezőnyében hatalmas csata alakult ki egy darabig Hodola Richárd és Heiszer Károly

között. A harmadik szakaszik utóbbi állt az élen, ám eltévedt – ahogy ő mondta, elment gyufáért, és

későn ért vissza –, így a nap végére Hodola végzett az élen, és kettejük közé a cseh Viktor Chytka és

Pajer Csaba is beékelődött, míg a nemrég térdműtéten átesett Horváth Laller áll jelenleg az

abszolút ötödik helyén.

 

Hodola Richárd (Yamaha WR 450F): „Eddig minden úgy alakul, ahogy elterveztem. Noha a

szombati, rövid rallye-szakaszokon a quadosok előnyben lesznek, bízom abban, hogy képes leszek

megőrizni valamennyit a több mint négyperces előnyömből.”

 

Szombaton a Riverside Baja mezőnye előbb a mai három szakaszt teljesíti fordítva, majd a magyar

rallye bajnokság harmadik állomásának, az Iseum Rallye murvás szakaszain száguldozik.

Támogatók